Hazaút

Este igyekeztem minden olyan dolgot elpakolni, amire már nem volt szükségem az indulás előtt, aztán rendeltünk pizzát és megnéztük a Cocktail című filmet, mivel éppen azt adták a tévében. Nem is tudom, milyen volt az utolsó este. Szomorú, csendes.
Reggel aztán szépen lassan bekerültek az utolsó cuccok is a bőröndbe, kézipoggyászba, illetve a dobozba, ami majd a futárcég furgonjában lapulva teszi meg a Dublin-Budapest útvonalat valamikor szeptemberben. A megengedett 20 kg helyett 23,5 kg volt a bőröndöm, a kézipoggyászom is elérte a megengedett 6 kg-t, és a kézitáskám (retikül?) is leginkább egy labdára hasonlított, mégis elindultunk anélkül, hogy bármit kivettem volna. Megoldjuk.:)
A reptéren először az erre kialakított oszlopnál megszereztük a beszállókártyámat, majd Attila elindult a csekkoló sor felé, amikor észrevettem valamit. Nevezetesen egy kosárszerű valamit egy oszloppal, rajta a szöveggel, hogy ha nem vagyunk biztosak abban, hogy megfelelő méretű a kézipoggyászunk, kosárba helyezve ellenőrizhetjük. Ha belefér, akkor rendben. A kosáron egy másik felirat is szerepelt. Nem is felirat, inkább egy szám és egy mértékegység: 10 kg. Integettem Attilának, hogy jöjjön vissza. Nem tetszett neki a dolog, biztos azt gondolta, valamivel már megint húzni akarom az időt, és miért nem lehet elmondani, miért kell visszamennie. Azt szerettem volna, ha a saját szemével látja.:) Ezen felbuzdulva kerestünk egy mérleget, majd elkezdtük a cuccok módszeres átpakolását a nagy bőröndből a kicsibe. Végül a kicsi 9,2 kg lett, a nagy még mindig 21,5 kg. Megpróbáltam a feladását. Minden probléma nélkül sikerült. A kézipoggyászt le sem mérték. Minden ellenőrzésen csont nélkül átjutottam.
Az repülőút sem volt vészes. Attól eltekintve, hogy egyedül utaztam, és ezáltal halálra untam magam, egész kibírható volt. Nem volt ugyan sima, kétszer is turbulenciába kerültünk, de számomra is érthetetlen módon eszembe sem jutott félni. Magamra sem ismertem.:) A második turbulencia érkezésekor éppen a mosdóban tartózkodtam. Éreztem, hogy jobban mozog a gép, mint szokott, de mivel nem szóltak, hogy maradjunk a helyünkön, nem izgultam. Már visszaültem a helyemre, amikor a kedves női hang arra kért minket, hogy a turbulencia miatt kapcsoljuk be az öveket.:) Gondolom, a nyilvános WC-ket, valamit azok használati módját nem kell bemutatni.:) Nos, ez turbulencia esetén semmivel sem egyszerűbb.:) Már nem mondhatom, hogy kimaradt az életemből.:)
Jó 20 perces késéssel indultunk, mégis a tervezettnél korábban szálltunk le. Nem az én bőröndöm volt az első, így eltöltöttem egy kis időt a pörgő táskák mellett, aztán végre találkozhattam a fogadóbizottsággal: anyuval és Attila szüleivel. Beugrottunk még Rákospalotára lecsót enni:), megnéztük Attila bátyjáék esküvői képeit, majd Salgótarján felé vettük az irányt. Nem sokkal éjjel 11 után értünk haza. Berci macska eleinte feltűnően került, kinyilvánította nemtetszését, hogy megint hosszú időre eltűntem, de este már a fejemen aludt.:) Itthon vagyok.