A megbeszéltek értelmében hétfőtől szerdáig még mentem Annara vigyázni. Ott voltam, amikor kijött az első nap az iskolakapun. Nekem mondta el először, hogy milyen volt az első nap. Lelkes volt, kész az új ismeretek befogadására. A második nap már nem volt ilyen felelőtlenül boldog. Kiderült, hogy nem úgy van az, hogy nem lesz írásbeli házi feladat, és a tanárnő keményen odaszól, ha nem olyan a külalak, amilyennek ő szeretné. Láttam Annan, hogy ezen kicsit meglepődött, hiszen tavaly csak egy kis ejnye-bejnye volt. Hát, igen. Kérem szépen, nehéz a harmadikosok sorsa.:)
Akármennyire is nehéz, de eljött az utolsó nap. Anna ugyanúgy mókázott, viccelődött, táncolt, énekelt, mint máskor. Mintha nem az utolsó "hivatalos" napom lenne náluk. Veronica kedden azt mondta, nem lesz itthon időben, hanem majd Gerry. Gondoltam, jobb is lesz így. Semmi fájó búcsúzkodás. Hát, nem így történt. Igaz ugyan, hogy nem ért haza időben, de amikor eljött a "műszak" vége, Gerry mondta, hogy Veronica már a sarkon van. Na, jó, akkor megvárom. A vége egy nagy beszélgetés lett. Könnyek nélküli, de szomorkás elválás. Kaptam tőlük búcsúajándékot is, amit egyáltalán nem vártam, és kicsit kellemetlenül is éreztem magam, mivel én semmit sem tudtam adni. Májusban még nem tudtam, hogy legközelebb már nem látogatóba jövök, így volt semmi hungarikum a táskámban. Az rendben, hogy van Dublinban magyar bolt, de mégsem vihetek nekik búcsúajándékként Erős Pistát.:) Megyek én még arra, majd akkor viszek nekik valami szépet. Kaptam tőlük egy nemezelt kitűzőt, egy kelta mintájú fülbevalót és egy képeslapot, amelybe mindhármuk e-mail címét beleírták. Igen, kérem szépen, Annanak is van e-mail címe. Mondom, hogy nagylány.:)
Megeskettek, hogy bármikor járok arra, nem megyek úgy el, hogy nekik nem szólok. Ezt nem volt nehéz megígérni. Átadtam én is anyu meghívását, és biztos vagyok benne, hogy valamikor útra is kelnek Magyarország felé. Remélem is!:)
Nem búcsúztuk el, inkább elköszöntünk. Mindannyian tudjuk, hogy fogunk még találkozni, és ez jó érzés. Így utólag átgondolva fogalmam sincs, hogy gondoltam, hogy Veronicaval nem találkozom az utolsó napon. Hogy jutott egyáltalán eszembe, hogy ez a kedves nő nem akar tőlem elbúcsúzni? Nem miattam, hanem azért, mert ez nem lenne jellemző rá. Hiányozni fognak. Nemcsak ők. Attila is. Ő a legjobban. Csöpi is, és mindenki, aki hozzátartozott a mindennapjaimban az elmúlt 2 évben.
Akármennyire is nehéz, de eljött az utolsó nap. Anna ugyanúgy mókázott, viccelődött, táncolt, énekelt, mint máskor. Mintha nem az utolsó "hivatalos" napom lenne náluk. Veronica kedden azt mondta, nem lesz itthon időben, hanem majd Gerry. Gondoltam, jobb is lesz így. Semmi fájó búcsúzkodás. Hát, nem így történt. Igaz ugyan, hogy nem ért haza időben, de amikor eljött a "műszak" vége, Gerry mondta, hogy Veronica már a sarkon van. Na, jó, akkor megvárom. A vége egy nagy beszélgetés lett. Könnyek nélküli, de szomorkás elválás. Kaptam tőlük búcsúajándékot is, amit egyáltalán nem vártam, és kicsit kellemetlenül is éreztem magam, mivel én semmit sem tudtam adni. Májusban még nem tudtam, hogy legközelebb már nem látogatóba jövök, így volt semmi hungarikum a táskámban. Az rendben, hogy van Dublinban magyar bolt, de mégsem vihetek nekik búcsúajándékként Erős Pistát.:) Megyek én még arra, majd akkor viszek nekik valami szépet. Kaptam tőlük egy nemezelt kitűzőt, egy kelta mintájú fülbevalót és egy képeslapot, amelybe mindhármuk e-mail címét beleírták. Igen, kérem szépen, Annanak is van e-mail címe. Mondom, hogy nagylány.:)
Megeskettek, hogy bármikor járok arra, nem megyek úgy el, hogy nekik nem szólok. Ezt nem volt nehéz megígérni. Átadtam én is anyu meghívását, és biztos vagyok benne, hogy valamikor útra is kelnek Magyarország felé. Remélem is!:)
Nem búcsúztuk el, inkább elköszöntünk. Mindannyian tudjuk, hogy fogunk még találkozni, és ez jó érzés. Így utólag átgondolva fogalmam sincs, hogy gondoltam, hogy Veronicaval nem találkozom az utolsó napon. Hogy jutott egyáltalán eszembe, hogy ez a kedves nő nem akar tőlem elbúcsúzni? Nem miattam, hanem azért, mert ez nem lenne jellemző rá. Hiányozni fognak. Nemcsak ők. Attila is. Ő a legjobban. Csöpi is, és mindenki, aki hozzátartozott a mindennapjaimban az elmúlt 2 évben.
Hát ez szomorú. El sem tudnám most képzelni, hogy hazaköltözzek. :( No de gondolj arra, hogy otthon is mennyi jó ember vár. :)
VálaszTörlésUgyan nem tartoztunk egymás mindennapjaihoz, de máris üresebbnek érzem Írországot Nélküled.
VálaszTörlésÉrezd nagyon-nagyon jól Magad otthon és persze várom az új blogbejegyzéseket! :)
:-( Csak azt sajnálom, hogy itt nem találtad meg a helyed. S kiváncsian várom az otthoni híreket, a visszarázódást a barátok-ismerősök közé! - Moni
VálaszTörlésÓ, nemcsak a mindennapi dolgok és emberek fognak hiányozni, azaz máris hiányoznak... Igyekszem visszarázódni, de máris látom, hogy nem lesz egyszerű.:) Bp-n biztos könnyebb lesz majd, de egyelőre Salgótarjánban vagyok anyuéknál, és ez egy nagyon más világ.:)
VálaszTörlés