Haza

Néhányan már tudják, de sokan még nem. A cigánykaraván továbbáll. Azaz haza.

Kívülről nagyon hirtelen döntésnek tűnik, az igazság azonban az, hogy érlelődött már egy ideje. Az elhatározáshoz egyetlen dolog kellett, és ez a karácsonyi jegyek ára volt. Július közepén felcsaptuk a netet, és a szóba jöhető légitársaságok ajánlatai közül szemezgettünk. Az árak láttán elkerekedett a szemünk (kb. a tavalyi ár kétszerese), és megnéztük annak a társaságnak a jegyárait is, aminek megfogadtuk, hogy a honlapját sem nyitjuk meg soha többet. Nos, semmivel sem volt olcsóbb, mint a többi, így végérvényesen elfelejtjük a honlapot. Kétségbeesetten néztünk egymásra, hogy mi legyen. A fene akar annyi pénzért repülni, de Karácsony az mégiscsak Karácsony, ráadásul Attila 30. szülinapja is akkor lesz, és különben is.

Amikor láttam, hogy reménytelen a helyzet, csendben megkérdeztem, hogy mi lenne, ha októberben nem jönnék vissza. Október első 2 hetében ugyanis terveztem, hogy segítek a húgomnak a baba és a lakás körüli teendőkben, a jegyem is megvolt. Szó szót követett, és megegyeztünk, hogy így lesz. Mármint októberben hazamegyek, de vissza már nem jövök. Attila pedig marad márciusig, hogy mindent lezárjon, megigényeljen, megkapjon.

Először egy furcsa megnyugvást éreztem, mintha feltárult volna egy ajtó, és kirajzolódott volna előttem egy út. Aztán eszembe jutott Anna. Tudom, alapvetően semmi közöm a kislányhoz, és nélkülem is jól ellesz, mégis összeszorult a torkom, amikor eszembe jutott, hogy tőle is el kell búcsúznom. Tavaly ilyenkor, amikor egymás idegeit tépdestük miszlikbe, nem gondoltam volna, hogy ettől a 8 éves akaratgombóctól fogok a legnehezebben elválni, ha arra kerül a sor. A helyzetet csak nehezíti, hogy még előttem áll a nagy beszélgetés. Július közepén elmentek nyaralni, és csak holnap jönnek vissza. Nem akartam belerondítani a nyaralásuk kellős közepébe, úgy döntöttem, inkább személyesen mondom el, amikor visszajöttek. Tudom, nem kellene idegeskednem miatta, de nem tehetek róla. Szeretnék jó viszonyban elválni tőlük, és tartani a kapcsolatot, amennyire lehetséges. Szeretném, ha nem utálnának, és nem éreznék úgy, hogy cserbenhagyom őket.

Az indulás napja közben változott, október elseje helyett szeptember 3-án fejezem be írországi pályafutásomat, és térek vissza a jól megszokott közegembe. Pontos tervek még nincsenek, de annyi biztos, hogy a szeptember elég mozgalmas lesz. Sok időt fogok tölteni Salgótarjánban anyuékkal, Éviékkel Kaposváron, és még esküvőre is megyek az Alföldre. Persze, közben aktívan állás keresek. Igen, megint úgy költözöm egyik országból a másikba, hogy előtte nem kerestem munkát. Kezdek belejönni.:)